Húsvét 2014

115 Ft

Termék azonosító: 2014050010031

A Magyar Posta a kereszténység legnagyobb ünnepe, Húsvét alkalmából 115 Ft névértékű általános forgalmi bélyeget bocsát ki, amelyen Udvardi Erzsébet Kossuth-díjas festőművész Felismerés című alkotása látható. A bélyegkép a kenyértörésben felismert Megváltót és két tanítványát ábrázolja, akikkel a Feltámadott egy Emmausz nevű faluba vezető úton találkozott. Személyükről Lukács evangélista tesz említést a Bibliában, de csak egyiküket, Kleofást nevezi meg. A bélyeg kivitelezése ofszet- és arany fólianyomtatás kombinációjával a Pénzjegynyomdában készült Hajdú József művészfotója és Domé Eszter grafikusművész tervei alapján. Az újdonság március 28-tól kapható a nagyobb postákon valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is. „Ketten közülük még aznap egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyira fekszik. Közben beszélgettek mindarról, ami történt. Miközben így beszélgettek és tanakodtak, egyszercsak maga Jézus közeledett és csatlakozott hozzájuk. De szemük el volt takarva, hogy föl ne ismerjék. Megszólította őket: »Miről társalogtok itt az úton?« Erre szomorúan megálltak. Egyikük, akit Kleofásnak hívtak, hozzáfordult: »Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?«” (Lk 24, 13-18) „Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akart volna menni. De azok marasztalták: »Maradj velünk, kérték, mert esteledik és már lemenőben van a Nap.« Betért tehát, hogy velük maradjon. Mikor asztalhoz ültek, kenyeret vett kezébe, megáldotta, megtörte és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt szemük és fölismerték. De ő eltűnt előlük.” (Lk 24, 28-31) A bélyeghez tartozó alkalmi borítékon Udvardi Erzsébet: Tamás apostol találkozása a föltámadt Krisztussal (Szent Kereszt templom, Fertőd) c. festménye látható és a „Boldogok, akik nem látnak engem, mégis hisznek.” (Jn 20, 29) bibliai idézet olvasható.

Típus forgalmi bélyeg
Rövid leírás A Magyar Posta a kereszténység legnagyobb ünnepe, Húsvét alkalmából 115 Ft névértékű általános forgalmi bélyeget bocsát ki, amelyen Udvardi Erzsébet Kossuth-díjas festőművész Felismerés című alkotása látható.
Gyártó nyomda Pénzjegynyomda
Kiadás éve 2014
Kibocsátás időpontja 2014. március 28.
Perforációs méret 30x40 mm
Névérték 115 Ft
Téma vallás,ünnep
Tervező Domé Eszter
Bélyegzett/Postatiszta postatiszta