Magyarországi zsinagógák - Miskolci zsinagóga

1 140 Ft

Termék azonosító: 2014221040011

A Magyar Posta 2008-ban kezdte meg a magyarországi zsinagógákat bemutató bélyegsorozatát. A kibocsátás hetedik és nyolcadik címletén a Miskolci és a Mádi Zsinagóga oltára és belső részletei szerepelnek. Az alkalmi borítékokon jellegzetes díszítő elemek, illetve maga a zsinagóga épülete is látható. A két címletből álló alkalmi bélyegsorozatot Nagy Péter bélyegtervező grafikusművész tervei alapján a Pénzjegynyomda gyártotta. A bélyegek kisív formátumban kerülnek forgalomba és szeptember 2-tól vásárolhatók meg a nagyobb postákon valamint a Filapostán, de megrendelhetők a Magyar Posta internetes áruházából is. Miskolci zsinagóga ● A templom alapkőletételére 1861. április 15-én került sor. A nagyszabású építkezés 1863-ban fejeződött be, szeptember 3-án pedig már fel is avatta új templomát a miskolci zsidó közösség. Maga a zsinagóga megfelel a legáltalánosabb hazai romantikus zsinagógatípusnak, amelybe helyenként neoromán elemek is vegyülnek. Építészetileg újítást jelentett ugyanis, hogy szerkezetének fontos elemei az akkor hazánkban még csak ipari épületekben illetve városi házak függőfolyosóinál alkalmazott öntöttvas tartóoszlopok voltak. A zsinagógát földszintes házsor veszi körül, amelyben a lakásokon kívül a téli imaterem is megtalálható, ahol istentiszteleteket tartottak, valamint oktatási célokra is használták. Forrás: mizsih.hu Mádi zsinagóga ● A hegyaljai bortermelő községbe 1726-ban költöztek be az első zsidó családok. 1771-ben már zsinagógája és rabbija is volt a hitközségnek. A II. világháború alatt a közösséget elpusztították, ma már csak néhányan élnek a faluban. Hazai műemlékeink között egyedülálló az 1795-ben épült barokk (copf) zsinagóga. A főutcával párhuzamos utcában található. A kívülről szépen renovált, bejárata a téglalap alaprajzú templom déli oldalán nyílik. A keleti és a nyugati homlokzat attikafala magasan a templom fölé emelkedik. Barokkos lendületű körvonala legfelül íves oromzatot képez. A homlokzat két szélén és közepén copf stílusú vázadíszek állnak. A keleti falon három nagy, félköríves ablakot, nyugaton a karzatra vezető lépcsőházat találunk. Forrás: zsido.hu

Típus alkalmi bélyegkisív
Rövid leírás A Magyar Posta 2008-ban kezdte meg a magyarországi zsinagógákat bemutató bélyegsorozatát. A kibocsátás hetedik és nyolcadik címletén a Miskolci és a Mádi Zsinagóga oltára és belső részletei szerepelnek.
Gyártó nyomda Pénzjegynyomda
Kiadás éve 2014
Kibocsátás időpontja 2014. szeptember 2.
Perforációs méret 45x30 mm
Vágási méret 124x90 mm
Példányszám 50000
Téma vallás,épület
Tervező Nagy Péter
Bélyegzett/Postatiszta postatiszta