Üdvözlettel 2016 (pipacs)

975 Ft

Termék azonosító: 2016012010031

A Magyar Posta Zrt. a hálózati forgalmi igényekre való tekintettel 2016. január 22-én névértékcserével ún. „EURÓPÁBA” és „EURÓPÁN KÍVÜLRE” feliratú értékjelzéssel bocsátja ki az 1999-ben, majd 2002-ben már kiadott „Üdvözlettel” elnevezésű két címletű forgalmi bélyegsorozatot. Az újdonság Rényi Krisztina és Svindt Ferenc tervei alapján a Pénzjegynyomdában készült. Január 22-től megvásárolható a Filapostán és az ország nagyobb postáin, de a Posta honlapján keresztül is megrendelhető. Pipacs (Papaver rhoeas)  Búzatáblák, szántók szélének jellegzetes virága, mely a júniusi táj elengedhetetlen kelléke a búzavirággal együtt. A mákfélék családjába tartozó, kb. 40-60 cm magas egyéves növény, amelynek virágai négy lángvörös (ritkán rózsaszín) levélből állnak, melyek a tövükön fekete foltot viselnek. Szára vékony, felálló, fehér serteszőrök borítják. Régen festőnövényként és gyógynövényként egyaránt használták. Jó köhögéscsillapító, némileg nyugtató hatású teáját toroköblítésre használják. Száratlan tárnics (Gentiana acaulis)  Dél-európai törmelékes hegyi lejtők évelő növénye. 5-10 cm magasra nő, kék színű tölcséres virágai jellemzően április-június folyamán nyílnak, de néha ősszel is virágba borul. Lándzsás, tojásdad levelei fényes zöldek. A napos, üde környezetet kedveli. A gyökérzetből készült gyógyteának májvédő hatást tulajdonítanak. Étvágytalanság vagy teltségérzettel kísért emésztési panaszok gyógyításában is használják. Forrás: botanikaland.hu, faiskola.hu A bélyegeken értékjelzésként az „EURÓPÁBA” és „EURÓPÁN KÍVÜLRE” felirat szolgál, amely alapján a címletek alapvetően szabványméretű európai illetve Európán kívüli levél továbbítására alkalmasak.

Típus forgalmi bélyeg
Rövid leírás Az 1999-ben, majd 2002-ben már kiadott „Üdvözlettel” elnevezésű ún. „EURÓPÁBA” és „EURÓPÁN KÍVÜLRE” feliratú értékjelzéssel kibocsátott két címletű forgalmi bélyegsorozat.
Gyártó nyomda Pénzjegynyomda Zrt.
Kiadás éve 2016
Kibocsátás időpontja 2016. január 22.
Perforációs méret 33x26 mm
Névérték EURÓPÁBA” és „EURÓPÁN KÍVÜLRE” (Megjelenéskor 305 illetve 355 Ft. Megfelelő névérték kiegészítéssel bármely belföldi, vagy külföldi küldeménytípusra felhasználható.)
Téma növények
Tervező Rényi Krisztina, Svindt Ferenc
Bélyegzett/Postatiszta postatiszta