Magyar előadóművészek III. Karády Katalin

545 Ft

Termék azonosító: 2012030060012-

Karády Katalin színészi tanulmányait követően 1939–41 között a Pesti és a Vígszínházban lépett fel. Már első mozifilmje, a Halálos tavasz bemutatása után a kor ünnepelt dívája lett. Kilenc év alatt húsz filmfőszerepben láthatta őt a közönség. A német csapatok bevonulását követően dalait letiltották és 1944-ben kémkedés vádjával a Gestapo le is tartóztatta. A legnehezebb időkben is ember tudott maradni, vállalva az életveszélyt, zsidó gyerekeket mentett meg a biztos haláltól. Humanista nagysága előtt 2004-ben a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a Világ Igaza kitüntetéssel tisztelgett. 1945–48 között az Operettszínház foglalkoztatta még, de a kommunista hatalom ellehetetlenítette, 1949-től pedig be is tiltotta filmjeit és többé színházban sem léphetett fel. 1951-ben végleg elhagyta Magyarországot. Salzburg, Svájc és Brüsszel után S?o Paolóba költözött majd 1968-ban New Yorkban telepedett le. Bár vállalt néhány fellépést, és lemezei is jelentek meg, haláláig visszavonultan élt.

Típus alkalmi bélyeghez tartozó FDC
Rövid leírás A Magyar Posta jeles magyar előadóművészek sorozatának legújabb darabjai Karády Katalin színésznő, énekesnő és Várkonyi Zoltán színész, filmrendező, színigazgató születésének 100. évfordulójára emlékezik.
Gyártó nyomda Pénzjegynyomda
Kiadás éve 2012
Kibocsátás időpontja 2012. március 27.
Téma évforduló,híres ember
Tervező Orosz István
Bélyegzett/Postatiszta bélyegzett