30 éve szabadon - rendszerváltoztatók

720 Ft

Termék azonosító: 2019300040011

A magyar kormány az 1989-90-es rendszerváltoztatás harmincadik évfordulója alkalmából meghirdette a 30 éve szabadon című emlékévet, melyhez kapcsolódóan a Magyar Posta 8 bélyegből álló alkalmi bélyegkisívet bocsát ki. Az Elekes Attila André bélyegtervező grafikus tervei alapján készült kisívet 20.000 példányban az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. gyártotta. A termék megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postahelyeken és a www.posta.hu-n. A magyar kormány a 2019. március 15. és 2021. június 19. közötti időszakra 30 éve szabadon címmel emlékévet hirdetett meg, melynek célja, hogy „ráirányítsa a magyar emberek és a közép-európai nemzetek figyelmét az akkori események világpolitikai súlyára, nyilvánvalóvá tegye, hogy Nyugat-Európa a második világháborút követően magára hagyta Közép-Európát, ennek ellenére a közép-európai nemzeti közösségek – élve a történelmi lehetőséggel – maguk vívták ki szabadságukat és függetlenségüket”. A kormányhatározat hangsúlyozza: az emlékév programjait úgy kell kidolgozni, hogy megismertesse az 1989–1990-es évek eseményeit, különös tekintettel a rendszerváltás időszakában már aktív korosztályokra, illetve azokra is, akik életkoruknál fogva még nem tapasztalhatták meg Magyarország szabaddá válását. A kisív bélyegképein a rendszerváltáshoz kapcsolódó, időközben már elhunyt jeles személyek közül nyolc fő került kiválasztásra és bemutatásra: Csengey Dénes (1953–1991) író, Csoóri Sándor (1930–2016) költô, Csurka István (1934–2012) író, Karátson Gábor (1935–2015) festô, író, Dr. Krassó György (1932–1991) közgazdász, újságíró, Sütô András (1927–2006) író, Dr. Szabad György (1924–2015) történész és Beke Kata (1936–2009) író.

Típus alkalmi bélyegkisív
Rövid leírás A magyar kormány az 1989-90-es rendszerváltoztatás harmincadik évfordulója alkalmából meghirdette a 30 éve szabadon című emlék-évet, melyhez kapcsolódóan a Magyar Posta 8 bélyegből álló al-kalmi bélyegkisívet bocsát ki.
Gyártó nyomda ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.
Kiadás éve 2019
Kibocsátás időpontja 2019. december 16.
Perforációs méret 30 x 40 mm
Vágási méret 80 x 180 mm
Példányszám 20000
Névérték 720
Téma történelem
Tervező Elekes Attila
Bélyegzett/Postatiszta postatiszta