Családok éve 2018

500 Ft

Termék azonosító: 2018161030011

2018 a Családok éve, amit a Magyar Posta alkalmi bélyegblokk kiadásával köszönt. A 60 000 példányban megjelentetett, sorszámozott blokk Baticz Barnabás grafikusművész tervei szerint a Pénzjegynyomdában készült. A kiadvány 2018. május 24-én jelenik meg, és ettől az időponttól kezdve kapható az elsőnapi postákon, a Filapostán, továbbá megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is. Családban élni jó, anyának lenni jó, apának lenni jó hirdeti a családok éve program, hiszen minden közösség – így egy ország alapjait is – a családok alkotják. E legkisebb emberi közösség iránti tisztelet jeleként az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2018-ra meghirdette a Családok évét, amely a gondoskodó szülőkről, a testvérekről, az idősekről, a megfoganó és a megszülető gyermekekről szól. Ahogyan egy ház építésénél kiemelkedően fontos, hogy homokot vagy sziklát választunk alapul, ugyanúgy meghatározó, hogy mit választunk családunk alapjául. Mi lehet a megfelelő alap? Magától értetődő, hogy ez nem lehet más, mint a szeretet. De a szereteten kívül az is fontos szerepet játszik az örömteli családi élet megvalósulásában, hogy a környezet milyen mértékben támogatja a család minden tagját. Ez is oka a Családok éve 2018 életre hívásának, hiszen ez anyagi hozzájárulást és erkölcsi támogatást is jelent az ifjú házasoknak, az otthonteremtés és a gyermekvállalás előtt állóknak, a nagycsaládosoknak, a munkába szülés után visszatérőknek, valamint az időseknek is. A Családok éve 2018 saját logóval és egységes arculattal jelenik meg, amiben a családtámogatási rendszer egymásra épülő elemeit építőkockák szimbolizálják. Az év során a szervezők folyamatosan frissülő tájékoztató anyagokkal és gazdag – lokális és országos – program- és rendezvénykínálattal készülnek, ahol a boldog és kiegyensúlyozott családi élet megteremtéséhez és megtartásához kaphatunk hasznos tanácsokat, továbbá olyan programok közül választhatunk, amivel a résztvevők jó hangulatú és közösséget építő órákat tölthetnek el. A részletek megtalálhatók a szervezők honlapjain és a közösségi média oldalain is. A blokk alapgondolatául a fent említett logó és az év arculati elemei szolgáltak, amelyek egy olyan játékos elemekkel átszőtt képi világba vezetnek el, ami a nézőket – és a családokat is – azonnal magukkal ragadják. A bélyegkép főmotívumát, a hőlégballont finom lakkréteg emeli ki a kompozícióból. Az elsőnapi boríték e világ egyes részeit emeli ki a logó nagyított ábrájának bemutatásával, az alkalmi bélyegzőn pedig egy – a bélyegen is látható – család stilizált képe jelenik meg. Források: www.csaladokeve.hu; www.csalad-ok.hu; www.facebook.com/csaladokeve2018

Típus alkalmi bélyegblokk
Rövid leírás 2018 a Családok éve, amit a Magyar Posta alkalmi bélyegblokk kiadásával köszönt.
Gyártó nyomda Pénzjegynyomda Zrt.
Kiadás éve 2018
Kibocsátás időpontja 2018. május 24.
Perforációs méret 30 mm × 40 mm
Vágási méret 90 mm × 70 mm
Példányszám 60000
Névérték 500 Ft
Téma évforduló,gyermek
Tervező Baticz Barnabás
Bélyegzett/Postatiszta postatiszta