XXXI. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK, RIO DE JANEIRO

470 Ft

Termék azonosító: 2016300050211

A Magyar Posta bélyegkibocsátással köszönti a sportvilág legnagyobb eseményét, a XXXI. Nyári Olimpiai Játékokat. A két címletből álló alkalmi bélyegsorozat Kara Orsolya grafikusművész tervei szerint a Pénzjegynyomdában készült. A hagyományok szerint megjelenő olimpiai bélyegeken az úszás és a kajakozás sportágak egy-egy pillanatát örökítette meg az alkotó. A bélyegsorozat a magyar olimpikonok hivatalos fogadalomtételének napján, 2016. július 7-én jelenik meg. Kapható a megjelenés időpontjától kezdve az elsőnapi postákon, valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 121. kongresszusán Koppenhágában, 2009 októberében döntött arról, hogy Rio de Janeiro rendezheti a 2016-os nyári olimpiai játékokat, majd az azt követő paralimpiát. A nyitóünnepség augusztus 5-én, a záróünnepség pedig augusztus 22-én lesz a Maracana stadionban. A riói játékokon több mint 200 nemzet 10.500 sportolója fog megmérkőzni 161 férfi-, 136 női- és 9 vegyes, így összesen 306 versenyszámban. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapító tagjaként a Magyar Olimpiai Bizottság 2015 decemberében ünnepelte fennállásának 120. évfordulóját. Ebben az időszakban a Magyar Csapat az újkori nyári és téli olimpiákon eddig 168 aranyérmert, 148 ezüstérmet és 170 bronzérmet nyert. A legsikeresebb magyar olimpiai sportág a vívás 35 aranyéremmel, a második az úszás 25 arannyal, míg a harmadik a kajak-kenu 22 arannyal. A riói Magyar Csapat várhatóan 22 sportág 160 versenyzőjéből állhat. Az immáron hagyománnyá vált fogadalomtételre Rio előtt július 7-én kerül sor. A fogadalomtétel mindig fontos és szerves része volt a magyar olimpiai csapat kiutazását megelőző eseményeknek, melynek során kvótával rendelkező sportolóink megfogadják, hogy mindent megtesznek azért, hogy a fair play szellemében hazánk sikereiért küzdjenek. Először az 1936-os berlini olimpia előtt tettek fogadalmat versenyzőink, a legutóbbi, londoni ötkarikás játékokat megelőzően Jakabos Zsuzsanna úszó, Kásás Tamás vízilabdázó és Dani Gyöngyi kerekesszékes vívó mondta előre a nemes szavakat. Forrás: MOB

Típus alkalmi bélyegsor
Rövid leírás A Magyar Posta bélyegkibocsátással köszönti a sportvilág legnagyobb eseményét, a XXXI. Nyári Olimpiai Játékokat.
Gyártó nyomda Pénzjegynyomda
Kiadás éve 2016
Kibocsátás időpontja 2016. július 7.
Perforációs méret 40 x 30 mm
Példányszám 200000
Névérték 115 Ft (Belföldi nem elsőbbségi levelezőlap és szabványlevél); 355 Ft (Belföldi elsőbbségi levél, 250g-ig; európai nem elsőbbségi egyéb levél 20g-ig; Egyéb külföldre szóló nem elsőbbségi levelezőlap és szabványlevél)
Téma sport
Tervező Kara Orsolya
Bélyegzett/Postatiszta postatiszta