200 éve született Gervay Mihály – 150 éve jelent meg a világ első hivatalos postai levelezőlapja

1 275 Ft

Termék azonosító: 2019130060012

A Magyar Posta alkalmi bélyegblokk kibocsátásával emlékezik meg az 1867-ben függetlenné vált magyar postaszolgálat első főigazgatója, Gervay Mihály születésének 200., és az első levelezőlap kibocsátásának 150. évfordulójáról. A bélyegblokk Elekes Attila André grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készült 50.000 példányban. Megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postahelyeken és www.posta.hu-n. Gervay Mihály 1819. december 15-én született Pozsonyban. Vezetése alatt újjászervezésre került a postahálózat, jelentősen megnövelte a személyzeti létszámot és a hivatalok számát, magyar lett a posta hivatalos nyelve, felépült a főposta épülete és kibocsátásra került az első magyar bélyegsor. Nagy szerepe volt a levelezőlap bevezetésében is, melyet 1869. október 1-jén, a világon elsőként, külön osztrák és külön magyar változatban hoztak forgalomba, az érvényben lévő levéltarifáknál alacsonyabb értékkel. Már az első napon 10 ezer példány fogyott belőle. A blokk keretrajzán Id. Vastagh György 1878-ban készült olajfestménye - Gervay portréja látható, a két bélyeg a levelezőlap magyar és német nyelvű változatát ábrázolja. A bélyegzőben Gervay Mihály aláírása szerepel.

Típus FDC
Rövid leírás A Magyar Posta alkalmi bélyegblokk kibocsátásával emlékezik meg az 1867-ben függetlenné vált magyar postaszolgálat első főigazgatója, Gervay Mihály születésének 200., és az első levelezőlap kibocsátásának 150. évfordulójáról.
Gyártó nyomda ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.
Kiadás éve 2019
Kibocsátás időpontja 2019. május 9.
Tervező Elekes Attila André