200 éve született Gróf Andrássy Gyula FDC

800 Ft

Termék azonosító: 2023050060012

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti gróf Andrássy Gyula születésének 200. évfordulóját. Az újdonság Baticz Barnabás tervei alapján 40.000 példányban az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben készült. 2023. március 3-tól kapható az elsőnapi postákon, a Filapostán, továbbá megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházán keresztül is. Idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula (1823–1890) az Andrássy családból való magyar arisztokrata politikus. 1867 és 1871 között a Magyar Királyság miniszterelnökeként jelentős érdemeket szerzett a dualista államon belül az önálló modern magyar államszervezet megteremtésében. Kiemelkedő szerepe volt a horvát-magyar kiegyezés (1868) létrejöttében, a nemzetiségi törvény megalkotásában és az önálló magyar honvédség megalakításában. Miniszterelnöksége idején került sor az Állami Számvevőszék felállítására, a közigazgatás és a bíráskodás szétválasztására, a Határőrvidékek feloszlatására. 1871 és 1879 között az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere volt, egy ideig a közös pénzügyeket is felügyelte. E tisztségében átalakította a Monarchia külpolitikájának addigi irányvonalát, megszüntette az ország elszigeteltségét, közeledett a Német Császársághoz, az Orosz Birodalomhoz és Olaszországhoz is. Külügyminiszterségének legnagyobb eredménye az 1878-ban megtartott berlini kongresszus volt. Emlékét számos köztéri szobor, emléktábla, intézmény, valamint a róla elnevezett Andrássy Gyula-díj, és a budapesti Andrássy út is őrzi. Gróf Andrássy Gyula születésének bicentenáriumát köszöntő bélyegképen Spányik Kornél festménye, míg az alkalmi borítékon Simonyi Antal fotója látható a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéből. Az elsőnapi bélyegzésű alkalmi borítékon (FDC) található bélyegző lenyomatán gróf Andrássy Gyula aláírása szerepel.

Típus FDC
Rövid leírás A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti gróf Andrássy Gyula születésének 200. évfordulóját.
Gyártó nyomda Codex Zrt.
Kiadás éve 2023
Kibocsátás időpontja 2023. március 3.
Méret 182x130 mm
Téma híres ember
Tervező Baticz Barnabás