25 éves a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat FDC
A Magyar Posta Zrt. a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapításának 25. évfordulója alkalmából felülnyomással látta el és bocsátotta forgalomba a 2011-ben megjelentetett Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnevezésű, értékjelzés nélküli feláras forgalmi bélyegét. A filatéliai érdekességen felülnyomással került megörökítésre az évforduló száma és az alapítás éve. Az egykori bélyegkép és így a felülnyomás is Kármán Orsolya grafikusművész tervei alapján készült a Pénzjegynyomdában. A felár összegét – bélyegenként 50 forintot – a Magyar Posta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete részére adja át. A bélyeg május 29-től kapható a készlet függvényében az első napi postákon, valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot 1990-ben Hannoverben az a nemzetközi összefogás hívta életre, melynek célja a Nagyvárad közeli csegődi árvaház embertelen körülmények közt élő árváinak megmentése volt. A hannoveri szervezet mintájára és támogatásával jött létre 1990 májusában a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete. Célja a fizikailag és értelmileg sérült, az árva és más rászoruló gyermekek felkarolása, életkörülményeinek javítása, jövőjük megalapozása és gyermekintézmények segítése. A Szolgálatot a Fővárosi Bíróság 1990-ban vette nyilvántartásba, s 1998. január 1-jétől kiemelten közhasznú szervezet formájában működik. A szervezet tagsága, önkéntes segítőinek száma egyre nő, ki-ki tagdíjjal, adományokkal, szakértelemmel vagy éppen fizikai munkával nyújt támogatást. Az egyesület elnöksége és felügyelő bizottsága társadalmi munkában végzi feladatát. A Szolgálat politikai, vallási és nemzetiségi kérdésekben semleges és független. (Forrás: ngysz.hu) A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tiszteletére 2011-ben kibocsátott feláras bélyeg a postahelyeken újból megvásárolható. Kérjük, bélyegvásárlásával támogassa Ön is a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot!
Típus | FDC |
Rövid leírás | A Magyar Posta Zrt. a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapításának 25. évfordulója alkalmából felülnyomással látta el és bocsátotta forgalomba a 2011-ben megjelentetett Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnevezésű, értékjelzés nélküli feláras forgalmi |
Gyártó nyomda | Pénzjegynyomda Zrt. |
Kiadás éve | 2015 |
Kibocsátás időpontja | 2015. május 29. |
Téma | gyermek |
Tervező | Kármán Orsolya |