Magyar előadóművészek: 100 éve született Tolnay Klári

535 Ft

Termék azonosító: 2014060060012

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátással köszönti Tolnay Klári – kétszeres Kossuth-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja – születésének 100. évfordulóját. A bélyegképeken Tolnay Klári portréja látható, a kisív keretrajzát pedig a mohorai Tolnay Klári Emlékházban őrzött emléktárgyak alkotta grafikai kompozíció díszíti. A bélyegkisívet Hefelle Glória tervei alapján a Pénzjegynyomda gyártotta. Az újdonság március 5-től kapható a nagyobb postákon valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is. Tolnay Klári (sz. Tolnay Rózsa) 1914. július 17-én született Budapesten, de a Nógrád megyei Mohorán nőtt fel. Tanulmányait Mohorán, Balassagyarmaton, Nyíregyházán folytatta, végül a debreceni felsőkereskedelmiben érettségizett. Rengeteget olvasott, zenét tanult, családjával kamaramuzsikált és énekelt. A színház világával Bókay János író és tekintélyes lapszerkesztő révén ismerkedett meg. Színházi meghallgatásokra járt, amelyek azonban csekély sikerrel kecsegtették. A próbálkozások a Hunnia Filmgyárban folytatódtak, ahol Gaál Béla rendező vette pártfogásba. Ekkor már statisztált, egymondatos szerepeket kapott, míg nem felkérték a Meseautó c. filmben való szereplésre. Útja ezután a Vígszínházba vezetett, ahol naivaként számos darabban sikerrel szerepelt. 1946-ban két évre a Művész Színházhoz került, majd színi karrierje 1948-ban különös fordulatot vett, Benkő Gyula és Somló István társaságában a Vígszínház társigazgatójává nevezték ki. 1950-ben a Madách Színházban lelt otthonra, ahol már modern hősnőnek szóló szerepeket kapott. Színészi másodvirágzását 1990 és 1998 között élte, volt olyan esztendő, amikor öt főszerepet is játszott. 1998. október 28-án hunyt el. (Forrás: szineszkonyvtar.hu)

Típus FDC
Rövid leírás A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátással köszönti Tolnay Klári – kétszeres Kossuth-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja – születésének 100. évfordulóját.
Gyártó nyomda Pénzjegynyomda
Kiadás éve 2014
Kibocsátás időpontja 2014. március 5.
Téma művészet
Tervező Hefelle Glória