Magyar rockklasszikusok II. FDC
A Magyar Posta a magyar rockklasszikusokat bemutató sorozatát 2021-ben az alapításának 50. évfordulóját ünneplő Locomotiv GT-vel folytatja. A fekete sorszámú, perforált bélyegblokk 50.000, a piros sorszámú vágott változat 4000 példányban Petényi Tibor Z. grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készült. Az újdonság 2021. július 5-én jelenik meg. Megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postahelyeken és www.posta.hu-n. A Locomotiv GT (röviden L.G.T., a rajongók körében Loksi) a magyar rockzene egyik legnagyobb hatású együttese. A zenekar nevében a GT a Gran Turismo rövidítése, utalva a tagok előtt álló hosszú útra, illetve a mozdonytípusra. Hivatalosan 1971. április 6-án alapította meg Barta Tamás, Frenreisz Károly, Presser Gábor és Laux József. Alapítói ekkor már ismert, sikeres karriert befutott zenészek voltak. Első albumuk 1971 decemberében jelent meg. 1977 óta változatlan felállásban készítették el albumaikat és léptek fel a színpadokon: Karácsony János (ének, gitár), Presser Gábor (ének, billentyűs hangszerek), Solti János (dob, ütőhangszerek) és Somló Tamás (ének, basszusgitár, szaxofon, szájharmonika). 2016. július 19-én Somló Tamás hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt. Szeptember 4-én Karácsony János, Presser Gábor és Solti János hivatalosan bejelentették, hogy az L.G.T. ezután nem folytatja működését. A bélyegképen megjelenített „Neked írom a dalt” a zenekar 1975-ben kiadott negyedik albumán kapott helyet. A dal évtizedek óta szimbolizálja a közönség és a muzsikusok az összetartozását, egymás megbecsülését, szeretetét. A bélyegblokk, a boríték és a bélyegző fő motívuma a Locomotiv GT ikonikus logója. A bélyegblokk gyűrött papír hatású grafikai kompozícióján a piros filctollas kiemelés ad hangsúlyt a bélyegképen megjelenített zenekari logónak. A bélyegblokk keretrajzának alsó részén a közismert Neked írom a dalt szövege olvasható.
Típus | FDC |
Rövid leírás | 2021-ben az alapításának 50. évfordulóját ünneplő Locomotiv GT-vel folytatja. A fekete sorszámú, perforált bélyegblokk 50.000, a piros sor-számú vágott változat 4000 példányban Petényi Tibor Z. grafikusmű-vész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában k |
Gyártó nyomda | ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. |
Kiadás éve | 2021 |
Kibocsátás időpontja | 2021. július 5. |
Méret | 182x130 mm |
Téma | zene |
Tervező | Petényi Tibor Z. |