Magyar rockklasszikusok IV.: P.Mobil FDC

1 325 Ft

Termék azonosító: 2023120060012

A Magyar Posta a magyar rockklasszikusokat bemutató sorozatát 2023-ban az alapításának 50. évfordulóját ünneplő P.Mobil együttessel folytatja. A fekete sorszámú, perforált bélyegblokk 50.000, a piros sorszámú vágott változat 4000 példányban Petényi Tibor Z. grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készült. Az újdonság 2023. március 3-ától megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postahelyeken és a www.posta.hu-n. A P.Mobil (Perpetuum Mobile, vagyis Örökmozgó), az 1969-ben alakult Gesarol együttes kényszerű névváltoztatását követően jött létre 1973. május 1-jén. Első komoly fellépésük nem sokkal az alakulás után, a legendás Diósgyőri Popfesztiválon volt, ahol a slágervonal és a progresszív rock képviselői között egyedüliként játszottak hard rockot. 1974 őszére kialakult a P.Mobil első klasszikus felállása: Bencsik Sándor, Kékesi Bajnok László, Pálmai Zoltán, Schuster Lóránt és Vikidál Gyula. Sorra írták a lemezanyagokat, és fokozatosan beépültek a magyar zenei vérkeringésbe. Rádiófelvétel, TV szereplés és lemezfelvétel hiányában csak az élő bemutatkozásban és a szájhagyományban bízhattak, de zenéjük, mondanivalójuk, előadásmódjuk nem hagyott kérdéseket, hamar a közönség kedvencei lettek. A zenekar szépen lassan jelenséggé vált és komoly rajongóbázisuk alakult ki. A P.Mobil zenéje egy olyan sajátos elegye a legjobb fajta angolszász rockzenének, az értelmes gondolatoknak, a játékos, de egyszerű zenei fordulatoknak, poénos kiszólásoknak, csípős kritikának és a magyar nyelvnek, ami megkülönbözteti és semmivel össze nem téveszthetővé teszi. Ezek az értékek az ötven év során mit sem koptak, sőt az idővel csak nemesedtek, és megmutatták időtállóságukat. A zenekar a mai napig szakadatlanul ad koncerteket a rajongók legnagyobb örömére. Forrás: pmobil.hu Az alkalmi bélyegblokkon egy klubkoncert hangulatát idéző grafikai kompozíció látható. A keretrajz jobb oldalán az Örökmozgó c. dal szövegrészlete olvasható. Az alkalmi borítékon a rajongók által énekelt „Móóóbil” és annak kottázása található. Az elsőnapi bélyegzésű alkalmi borítékon (FDC) található bélyegző lenyomatán az együttes logója található.

Típus FDC
Rövid leírás A Magyar Posta a magyar rockklasszikusokat bemutató sorozatát 2023-ban az alapításának 50. évfordulóját ünneplő P.Mobil együttessel folytatja.
Gyártó nyomda Pátria Zrt.
Kiadás éve 2023
Kibocsátás időpontja 2023. március 3.
Méret 182x130 mm
Téma zene
Tervező Petényi Tibor Z.