Magyar szentek és boldogok V. - FDC

1 475 Ft

Termék azonosító: 2017220060012

A Magyar Posta 2017-ben is folytatja a magyar szentek és boldogok bemutatását. A Magyar Szentek és Boldogok V. bélyegkisív Szent Margitra, Szent Kingára és Boldog Jolántára emlékezik. A Benedek Imre grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készült kiadvány 2017. szeptember 1-től vásárolható meg az elsőnapi postákon és a Filapostán, továbbá megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is. IV. Béla királyt Magyarország tatárjárás utáni újjáépítése révén a második honalapítóként tiszteljük. Leányai – Szent Margit, Szent Kinga és Boldog Jolánta – a magyar szentek és boldogok sorozat ötödik részeként jelennek meg bélyegen. Életükre nagy hatással volt a kor szegénység-ideálja és nagynénjük, az 1231-ben elhunyt és már 1235-ben szentté avatott Szent Erzsébet példája. Szent Margit (1242 – 1270) vészterhes időkben született. Szülei a tatárjárás alatt fogadalmat tettek, hogy születendő gyermeküket Istennek ajánlják fel, ha országuk megszabadul a tatároktól. Hároméves korától a veszprémi domonkos apácáknál, később pedig a Nyulak szigetén lévő zárdában élt. Napjait munkában, éjszakáit imádságban töltötte. Legendája szerint holtteste halála után három hétig nem indult oszlásnak, és rózsaillatot árasztott. Az önfegyelmezés és a keresztény szeretet példaképének tekintjük. XII. Piusz pápa 1943-ban avatta szentté. Szent Kinga (1224 – 1292) V. Boleszláv lengyel fejedelemmel kötött házassága jó hatással volt a lengyel–magyar kapcsolatokra. Számos területen segítette Lengyelországot: teljes hozományával hozzájárult a tatárok elleni védelemhez, megnyittatta a wieliczkai sóbányákat, klarissza kolostort alapított Ószandecben, de kórházakat, templomokat is építtetett. Férje halálát követően az ószandeci kolostorba vonult vissza, melynek főnöknőjévé választották. Lengyelország és Litvánia védőszentje. II. János Pál pápa 1999. június 16-án avatta szentté. Boldog Jolánta (1235 v. 1239 – 1298) hercegnő 1256-ban ment feleségül Jámbor Boleszláv kaliszi és gnieznói herceghez. Férje 1279. évi halálát követően vagyonát szétosztotta az egyház és rokonai között, majd szintén özvegy testvérével, Kingával az ószandeci klarissza kolostorba vonult. Nővére halála után, 1292-ben átköltözött a férje által alapított gnieznói kolostorba és apátnője lett. A kolostor kápolnájában található sírjánál történt csodás gyógyulások miatt avatták boldoggá 1827-ben.

Típus FDC
Rövid leírás A Magyar Posta 2017-ben is folytatja a magyar szentek és boldogok bemutatását.
Gyártó nyomda ANY Biztonsági Nyomda
Kiadás éve 2017
Kibocsátás időpontja 2017 szeptember 1.
Téma vallás
Tervező Benedek Imre