Országház V. Homlokzat kisív FDC
A magyar Országház a világ egyik legszebb középülete. Különleges építészeti megoldásait 2012 óta új filatéliai sorozat dolgozza fel és mutatja be. A sorozat részeként 2016-ban megjelenő, nyolc bélyegképet tartalmazó alkalmi kisív az épület homlokzatát, vagyis külső részleteit örökíti meg. Az eklektikus-neogót épület 1885-1904 között épült fel. A félkész épületben először 1896. június 8-án gyűltek össze ünnepi ülésre a honatyák, ennek 120. évfordulóján jelenik meg a bélyegkisív. Hajdú József művészfotóinak felhasználásával, Domé Eszter grafikusművész tervei alapján a Pénzjegynyomda Zrt. gyártotta. A kisív kapható a készlet függvényében az első napi postákon, valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is. A Steindl Imre (1839-1902) tervei alapján megvalósult épület kialakítása tudatos szimbólumválasztások eredménye. A Duna felől nézve a kupola két oldalán tornyokkal körülvéve magasodik ki a főrendiház és a képviselőház ülésterme, amely az építés korában kétkamarás rendszerben működő országgyűlés emlékét idézi. Közöttük emelkedik a kupola, ami a törvényhozás egységét jeleníti meg, és különleges alkalmakkor a két ház együttes üléseinek helyszínéül is szolgált. A Dunával párhuzamos épületszárny 268 méter hosszú, legnagyobb szélessége 123 méter. A kupola tornyával 96 méter magas. Különféle építészeti stílusok elemei és motívumai keverednek az épületben: alaprajza barokk, a homlokzat díszítése a gótika világát idézi, míg a mennyezet díszítése reneszánsz formajegyeket hordoz. Az épület alapterülete közel 18 000 négyzetméter és négy szintre oszlik. Térfogata 473 000 köbméter, ahol 50 darab ötemeletes lakóház férne el. Megépítéséhez mintegy 40 millió téglát, burkolásához 30 000 köbméternyi faragott díszkövet használtak fel. A homlokzatot számtalan szobor, vízköpő és mintázat díszíti. A szobrok közül 90 a magyar történelem nagy alakjait jeleníti meg. Forrás: latogatokozpont.parlament.hu
Típus | FDC |
Rövid leírás | A magyar Országház a világ egyik legszebb középülete. Különleges építészeti megoldásait 2012 óta új filatéliai sorozat dolgozza fel és mutatja be. |
Gyártó nyomda | Pénzjegynyomda Zrt. |
Kiadás éve | 2016 |
Kibocsátás időpontja | 2016. június 8. |
Téma | művészet,épület |
Tervező | Domé Eszter |