100 éve született Edith Piaf FDC

600 Ft

Termék azonosító: 2015140060012

A Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a francia sanzonénekesnő, -szerző, színésznő, Edith Piaf születésének századik évfordulóját. A bélyegen a neves művész portréja látható. A négy azonos bélyegképet tartalmazó kisívből Hefelle Glória grafikusművész tervei alapján 50.000 példány készült a Pénzjegynyomdában. Május 8-tól kapható az ország nagyobb postáin, valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is. Edith Piaf, eredeti nevén Edith Giovanna Gassion (1915–1963) cirkuszi artista apjánál nőtt fel. Vékony testalkata miatt a mutatványok helyett inkább énekelt, így keresett pénzt apja mellett. 1919-ben szaruhártya-gyulladás következtében megvakult, látását csak hétévesen nyerte vissza. 17 éves volt, amikor megszületett gyermeke, aki rövidesen agyhártyagyulladás következtében meghalt. Utcai éneklés közben figyeltek fel rá. Louis Leplée, a Gerny’s kabaré igazgatója, a kávéház-tulajdonos indította el pályáján. Tőle kapta a Piaf művésznevet is, ami a francia argóban verebet jelent. 1935-ben énekelt először színpadon. 1936-ban Leplée-t meggyilkolták, és a botrány következtében újra utcára került volna, ha Raymond Asso költő fel nem karolja. Három évig tanította, sanzonokat írt neki és kiharcolta első revüszínházi fellépését. Bemutatta Marguerite Monnot-nak, aki olyan örökzöld slágereket szerzett, mint a „Milord”. 1940-ben megismerte Jean Cocteau-t, aki neki írta A közönyös szépfiú című darabját. 1941-ben filmszerepet kapott, a párizsi megszállás idején pedig rendszeresen énekelt a katonáknak. A hadifoglyok árváinak megsegítésére gálaestet szervezett. Segítette zsidó énekes kollégáit, akik állás nélkül maradtak, vagy elhurcolás fenyegette őket. 1947-ben lépett fel először New Yorkban és ismerte meg nagy szerelmét, Marcel Cerdan bokszvilágbajnokot, aki két év múlva repülőgép-szerencsétlenségben meghalt. Ennek következtében alkoholista lett, amitől élete végéig nem tudott szabadulni. 1952-ben feleségül ment Jacques Pills sanzonénekeshez. Nászútjuk egyetlen óriási amerikai turné volt. Négy évvel később elváltak. Az 50-es évek közepére egészsége megrendült, de ő orvosai tiltása ellenére újra és újra színpadra lépett. Előfordult, hogy éneklés közben többször összeesett. Gyógyíthatatlan, áttétes rákot diagnosztizáltak nála. 1962. október 9-én már nagyon betegen feleségül ment Théo Sarapo énekeshez, híres slágerük A szerelem mire jó? című sanzon. 1963 augusztusában egy plascassier-i házba vonult vissza. Itt élte utolsó hónapjait, állandó gondozás mellett, és itt hunyt el október 10-én. A párizsi Père-Lachaise temetőben helyezték végső nyugalomra. (Forrás: wikipedia.hu)

Típus FDC
Rövid leírás A Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a francia sanzonénekesnő, -szerző, színésznő, Edith Piaf születésének századik évfordulóját.
Gyártó nyomda Pénzjegynyomda Zrt.
Kiadás éve 2015
Kibocsátás időpontja 2015. május 8.
Téma művészet
Tervező Hefelle Glória