300 éve alapították a budapesti Piarista Gimnáziumot - FDC

475 Ft

Termék azonosító: 2017390060012

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a budapesti Piarista Gimnázium alapításának 300 éves évfordulóját. A bélyeg Horváth Nóra grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készült 200 000 példányban. Az újdonság november 15-től kapható az elsőnapi postákon és a Filapostán, továbbá megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is. Egy oktatási intézmény mindig többet jelent az épületnél – a tanárok és oktatók által képviselt szellemiség és hagyomány az, ami a falakon és korszakokon is túlmutat. A budapesti Piarista Gimnáziumot 300 éve alapították, de a szellemi gyökereket adó piarista rendet még ennél is korábban, alapítója Kalazanci Szent József (eredeti spanyol nevén José Calasanz) volt, aki 1597-ben „kegyes”, azaz ingyenes és vallásos iskolát alapított Rómában, elsősorban a szegényebb családok gyerekei számára. A rend jelmondata „Pietas et litterae” (kegyesség és tudomány), ami összegzi a rend lelkiségének és pedagógiájának lényegét: egyszerre szeretnének embert és keresztényt nevelni. A piarista rend már a XVII. század óta fontos szerepet játszik Magyarország közoktatásában, művelődésében és vallásosságában – a pesti gimnázium alapításáról rendelkező szerződést 1717. október 30-án írták alá. A rendet a pesti polgárok hívták meg, mert úgy gondolták, hogy oktatás nélkül kevesebbet ér városuk, és a döntés helyessége a következő években fényesen bebizonyosodott. A gimnázium három évszázados története szorosan összefonódott a magyar történelemmel: fejlődésen, virágzáson, elnyomatáson és megújuláson keresztül az oktatás helyszíne többször változott, de a tevékenység soha nem szakadt meg. A jelenlegi ingatlan – a „piarista palota” – 1913-1917 között épült, és átadásakor nem csupán iskolának, hanem rendháznak, növendékháznak és a tartományfőnökségnek is helyet adott. 1953-ban a totalitárius politikai hatalom döntése szerint a piaristáknak el kellett hagyniuk az épületet. A visszaköltözés 2002-ben kezdődött, elsőként a részben piarista fenntartású Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola foglalhatta el a palota kisebbik felét, majd 2011-re a gimnázium és a rendházak is a régi helyükre kerültek. A bélyegen Radnai Béla által tervezett és Gabai Sándor kőfaragó közreműködésével készült, a gimnázium épületét díszítő Kalazanci Szent Józsefet diákokkal ábrázoló szoborcsoport látható. Az elsőnapi borítékon Hültl Dezső eredeti kivitelezési terve alapján az épület Váci utcai homlokzata, az alkalmi bélyegzőn a gimnázium emblémája jelenik meg. Források: www.budapest.piarista.hu; www.piarista.hu; www.uj.katolikus.hu; www.wikipedia.org

Típus FDC
Rövid leírás A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a budapesti Piarista Gimnázium alapításának 300 éves évfordulóját.
Gyártó nyomda ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.
Kiadás éve 2017
Kibocsátás időpontja 2017. november 15.
Méret 40 × 30 mm
Téma évforduló,vallás
Tervező Horváth Nóra