35. LEN Európa-bajnokság

385 Ft

Termék azonosító: 2021120060012

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kiadásával köszönti a Magyarországon megrendezésre kerülő 35. LEN Európa-bajnokság eseményét. A bélyeg 50.000 példányban, Daniel Krisztián grafikus tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készült. Az újdonság 2021. március 29-én jelenik meg, és ettől az időponttól kezdve kapható az elsőnapi postákon, a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postahelyeken és a www.posta.hu-n. A LEN Európa-bajnokság a világ legrégebbi kontinentális versengése a vizes sportok tekintetében. Európa még mindig az egyetlen földrész, amely kizárólag a vizes sportok számára szervez kétévenkénti versenyeket. Az esemény 2021-ben visszatér szülőhelyére, hiszen a legelső alkalommal – 1926. augusztus 18-22. között – is Budapest volt a házigazdája, majd 1958, 2006 és 2010 után - ami a gyakoriságot tekintve rekordnak mondható - ismét Magyarországon rendezik a kontinens viadalt. 1997 után most először fordul elő, hogy mind az 5 sportág legjobbjai egy helyszínen versengenek, azzal együtt, hogy a vízilabda-Európa-bajnokság eseményét még a pandémia kitörése előtt, 2020 januárjában megrendezték a Duna Arénában. Az alkalmi bélyegen a vízzel eggyé váló úszó dinamizmusa elevenedik meg. A borítékon az Európa-bajnokság különböző versenyszámai és az azokat megjelenítői piktogramok találhatók a logókkal kombinálva. A bélyegző fő eleme az Európa-bajnokság logója, mely egyszerre foglalja magába az úszók kézmozdulatait, a 2020-as évszámot, a Magyarországot jelképező nemzetközi rövidítést a „H” betűt és a víz kémiai képletét, a H2O-t. A logó a bélyegen és a borítékon színesben is megjelenik, így a kék alapszín mellett felfedezhető benne nemzeti lobogónk piros, fehér és zöld színe is.

Típus FDC
Rövid leírás A Magyar Posta alkalmi bélyeg kiadásával köszönti a Magyarországon megrendezésre kerülő 35. LEN Európa-bajnokság eseményét.
Gyártó nyomda ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.
Kiadás éve 2021
Kibocsátás időpontja 2021. március 29.
Téma sport
Tervező Daniel Krisztián