A Visegrádi Csoport alapításának 30. évfordulója - lengyel bélyegkisív

5 670 Ft

Termék azonosító: 4104995-

A Cseh, a Lengyel, a Magyar és a Szlovák Posta közös bélyeg kibocsátásával köszönti a Visegrádi Csoport alapításának 30. évfordulóját. A bélyegkisív mind a négy országban Agnieszka Sobczyńska lengyel bélyegtervező tervei alapján valósult meg, A Visegrádi Csoport célja a közép-európai régió stabilitásának erősítése, a tagországok gazdasági, diplomáciai és politikai érdekeinek közös képviselete, lépéseinek összehangolása. Az 1991. február 15-én aláírt Visegrádi Nyilatkozat deklarálta az országok közti összefogást, majd 2000-ben, pozsonyi székhellyel jött létre a Nemzetközi Visegrád Alap, mely a tagországok együttműködését erősíti a kultúra, a tudomány és kutatás, az oktatás, illetve az ifjúsági cserekapcsolatok területén. Érdekesség, hogy a csoport elnevezése a visegrádi királyi palotában, 1335-ben Károly Róbert magyar király kezdeményezésére megtartott közös tanácskozásra vezethető vissza. A bélyegképen az évfordulóra utaló számhoz kapcsolódó négy összefonódó elem a tagországok együttműködésére, de egyúttal egyedi önállóságára utal.

Típus lengyel bélyegkisív
Rövid leírás A Cseh, a Lengyel, a Magyar és a Szlovák Posta közös bélyeg kibocsátásával köszönti a Visegrádi Csoport alapításának 30. évfordulóját.
Kiadás éve 2021
Kibocsátás időpontja 2021. február 15.
Perforációs méret 40 x 30 mm
Vágási méret 168 x 121 mm
Tervező Agnieszka Sobczyńska
Bélyegzett/Postatiszta postatiszta