Magyar rockklasszikusok VI.: 50 éves az East FDC

1 885 Ft

Termék azonosító: 2025240060012

A Magyar Posta hazai rockklasszikusokat bemutató sorozatát 2025-ben az alapításának 50. évfordulóját ünneplő EAST együttessel folytatja. A fekete sorszámú, perforált bélyegblokk 40.000, a piros sorszámú vágott változat 4000 példányban Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes művész, grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készült. Az újdonság 2025. október 21-től megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postahelyeken és a www.posta.hu-n. Az EAST gyökerei a szegedi Angyalok zenekarhoz nyúlnak vissza, ahol Móczán Péter és Király István játszott a ’70-es évek elején. Országos fesztiválokon arattak sikert, majd Varga János csatlakozásával erősödött a formáció. Az EAST 1975-ben alakult, első koncertjük Szegeden volt, nagy sikerrel. A billentyűknél kezdetben Szakcsi Lakatos Béla ült, majd 1977-től Császár Ferenc lett az állandó tag. 1979-ben jött ki első kislemezük, „A valóság hangjai”, 1980-ban pedig Zareczky Miklós énekes csatlakozott, ezzel indult a zenekar második korszaka. 1981-ben jelent meg első nagylemezük, a „Játékok”, majd az angol „Blue Paradise”. Az 1980-as években Japánban, Hollandiában, Nyugat-Berlinben és a Varsói TV-ben is felléptek. Jelentős albumaik: „Hűség” (1982), „Rések a falon” (1983), „Az áldozat” (1984), „1986” (1986). A Takáts Tamás-korszakban két sikeres albumuk született, „A szerelem sivataga” (1988) és a „Radio Babel” (1994), valamint külföldön a „Taking the Wheel” (Svájc, 1992). Legismertebb daluk az 1989-es „East ’56” lett. Az 1990-es években külföldön is kiadták albumaikat, majd 1994-ben tartották utolsó nagy koncertjüket. A 2012–2017 közötti időszakban újra összeálltak: megjelent a „Csepel felett az ég” (1981-es koncertfelvétel, 2012), sor került az EAST és a Magyar Rádió Szimfonikus zenekarának közös koncertjére a MÜPÁ-ban (2014, MTVA-felvétel). Majd 2017-ig évente egy-két nagyszabású koncert-tel tértek vissza. Forrás: eastzenekar.hu A bélyegblokkot és a hozzákapcsolódó kiadványokat Szurcsik József grafikusművész készítette, aki a zenekar számos lemezborítóját is tervezte. Az alkalmi bélyegblokkon az alkotó az emberi motívumokat egyéni módon olvasztja össze a környezet elemeivel. Az elsőnapi bélyegzésű alkalmi borítékon (FDC) a művész absztrakt alkotása jelenik meg, a bélyegző lenyomatán pedig a feliratokat egy emberi arc egészíti ki.

Típus FDC
Rövid leírás A Magyar Posta hazai rockklasszikusokat bemutató sorozatát 2025-ben az alapításának 50. évfordulóját ünneplő EAST együttessel folytatja.
Gyártó nyomda ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. (blokk), Pátria Zrt. (boríték)
Kiadás éve 2025
Kibocsátás időpontja 2025. október 21.
Téma évforduló
Tervező Szurcsik József
Bélyegzett/Postatiszta bélyegzett